Vendegeim_hu_blogcikk_weboldal

3+1 jel, ami arra utal, hogy éttermed weboldala felújításra szorul

Posted by

Napjainkban a technológia rohamos ütemben fejlődik. Így könnyen meglehet, hogy ami még pár éve úttörő megoldásnak számított, mára már unalmassá, vagy egyenesen elavulttá vált.

Különösen igaz ez egy weboldal esetében, hiszen a webdesign-trendek rendkívül gyorsan változnak, velük együtt pedig a felhasználói igények folyamatosan alakulnak.

Éppen ezért, most megmutatjuk az 4 leginkább árulkodó jelét annak, ha egy éttermi weboldal elavulttá vált, melyekre mindenképp érdemes odafigyelned abban az esetben, ha nem szeretnél lemaradni a versenyben a konkurensek mögött!

A magas visszafordulási arány sok mindent elárul

A webhely visszafordulási aránya fontos mutató. Ez mutatja meg azon látogatók százalékos arányát, akik egy oldal megtekintése után elhagyják az adott honlapot.

Ennek több oka lehet, például a bonyolult navigáció, a lassú betöltés, vagy épp az, hogy éttermed honlapja elavult külsővel rendelkezik.

Vendegeim_hu_blogcikk_weboldal
Javasoljuk, hogy rendszeresen csekkoltasd egy profi marketinges csapattal a honlapod, hogy mindig naprakész legyen.

Éppen ezért az első jele annak, hogy a weboldalad újratervezést igényel, a túlzottan magas visszafordulási arány. És hogy mi számít magasnak?

A legtöbb szakértő szerint abban az esetben, ha a felhasználók 45 százaléka interakció nélkül távozik honlapodról, már érdemes aggódni, és megfontolni azt, mit is kellene újratervezned annak érdekében, hogy megtarthasd a látogatókat.

Ha pedig ez a ráta 50-70 százalék körüli, akkor már egyértelmű, hogy homokszem került a gépezetbe

A magára hagyott weboldal nem jó névjegy

A jó weboldal tartalma mindig naprakész.

Minél ritkábban frissül egy vállalkozás honlapja, a látogatók annál kevésbé fognak megbízni benne.

Egyrészt azért, mert ha nem frissíted egy weboldal tartalmát, a látogatók könnyen hihetik azt, hogy az adott üzlet már nem is működik.

Másrészt pedig az elavult tartalom nemtörődömséget sugall, és hát valljuk be: te sem szeretnél egy olyan helyről ebédet rendelni, ahol már a külsőre sem adnak eleget.

Éppen ezért, ha webhelyed évek óta nem frissült, itt az ideje, hogy feldobd valamivel. Gondold újra a bemutatkozó szöveged, frissítsd a kapcsolati adatokat, vagy indíts egy menő blogot, amit legalább havonta kétszer frissítesz egy érdekes, látogatócsalogató bejegyzéssel!

A jó weboldal minden eszközön ugyanúgy elérhető

Míg korábban csak számítógépen használtuk a netet, addig mára teljesen természetessé vált, hogy az emberek okoseszközökről, például mobilról vagy tabletről látogatnak meg egy weboldalt.

Ezt mi sem bizonyítja jobba, mint azok a statisztikák, amelyek szerint a tavalyi évben az online vásárlások 72,9 százaléka mobilkészülékről történt.

Sok étterem azonban továbbra sem ruházott be abba, hogy honlapját reszponzívvá alakítsa, és a tartalom megtekintése, valamint a rendelések leadása akár mobilról is megoldható legyen.

Pedig abban az esetben, ha ezt nem léped meg, rengeteg potenciális vendéget veszíthetsz.

Ha ugyanis vendéglőd honlapja nem igazodik a különböző készülékek képernyőméreteihez, az képes rettenetesen lerontani a felhasználói élményt.

Sőt, sok esetben előfordulhat az is, hogy teljesen használhatatlanná teszi az oldalt. Éppen ezért a reszponzivitás az első olyan dolgok közt kell, hogy legyen, melyeket egy fejlesztés során fontolóra veszel.

Nem jönnek a rendelések? Akkor bizony baj van!

Egy étterem sikere leginkább a betérő vendégek és a megrendelők számában mérhető.

Abban az esetben azonban, ha a pozitív visszajelzések ellenére is kevés megrendelésed érkezik, valami egész biztosan nem klappol, és érdemes átgondolnod azt, hogy mi lehet ennek az oka.

Sok esetben a nem megfelelően működő, vagy épp csak elavult külsejű weboldal is hozzájárulhat ehhez.

Vendegeim_hu_blogcikk_weboldal
Legyen az összes konkurensed előtt a tiéd a legmenőbb honlap

Hiszen előfordulhat az, hogy a potenciális vásárlók nem tudják megfelelően leadni a rendelésüket, vagy az, hogy a honlap megjelenése egyszerűen elriasztja őket.

Manapság a legtöbb étterem persze nem a saját weboldalán fogadja a rendeléseket, hanem kifejezetten erre a célra szolgáló platformokon.

Azonban a saját honlap az a felület, ami rengeteg vásárlót irányít át a rendelések kezelésével és a kiszállítással foglalkozó felületekre is.

Így, ha az általad használt szolgáltatón keresztül is kevés megrendelés érkezik, akkor nagy valószínűséggel a honlapod is ludas lehet, és itt az ideje annak, hogy modernebbé, látványosabbá és vonzóbbá tedd a látogatók számára.

Egy olyan hellyé, ahol szinte ellenálhatatlannak tartják a rendelést!


Nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy te mit gondolsz a témáról.
Ha más az álláspontod vagy egyetértesz blogcikkünkkel (vagy csak simán leírnád a véleményed),
akkor megköszönnénk, ha az alábbi blokkban te is hozzászólnál!👇

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük