Vendegeim_hu_blogcikk_szegmentalas

Miért fontos az vendégek szegmentálása az éttermek számára?

Posted by

Egyetlen étterem sem létezhet vendégek nélkül.

A vendégek pedig csak akkor látogatnak egy helyet, ha ott nemcsak ételek, de szolgáltatás terén is a legjobbat kapják. Annak érdekében azonban, hogy tudd, mit kell nyújtanod a vendégeidnek, rendkívül fontos, hogy ismerd őket és igényeiket.

Az ügyfelek szegmentálása segít abban, hogy megtaláld saját célközönséged és akár több célcsoport igényeihez is képes lehess hatékonyan igazodni étlapod kidolgozása és szolgáltatásaid kialakítása során.

Éppen ezért most mutatunk néhány tippet, melyek segítenek a vendégek szegmentálásában és a sikeres ügyfélkezelési stratégia kialakításában.

Mit jelent a piaci szegmentálás?

A piaci szegmentáció az a folyamat, amelynek során azonosítjuk a vállalkozásunk szempontjából releváns célközönséget, és szegmensekre osztják olyan tényezők alapján, mint az életkor, viselkedés, vagy a különböző preferenciák.

Ez lehetővé teszi az étteremtulajdonosok számára azt, hogy hogy megértsék, mit keresnek az ügyfelek egy adott vendéglőben, ezáltal pedig jobban ki tudják elégíteni az igényeiket.

Miért fontos, hogy ügyfeleinket szegmentálás alá vessük?

Abban az esetben, ha úgy gondoljuk, hogy egy vállalkozás azért született, hogy mindenkit ki tudjon szolgálni, tévúton járunk.

Az olyan márkák ugyanis, melyek szeretnének mindenkit megszólítani, általában abba a csapdába esnek, hogy senkihez sem szólnak.

Ennek legfőbb oka, hogy minden egyes célcsoport (legyen szó akár demográfiai adatok alapján, akár szubkulturális alapon történő szegmentációról) más és más kommunikációs stratégiát igényel.

Ennek egyik legegyszerűbb példája a következő: ami marketingszempontból működik az időseknél, az nem biztos, hogy a fiataloknál is működni fog. Míg előbbi esetben letisztultabb, klasszikusabb megoldásokra, addig utóbbi esetben dinamikusabb, élettelibb megoldásokra lesz szükség. Hogyha ezeket az információkat megszerezzük és eltároljuk, máris előrébb léptünk a szegmentálás folyamatában.

Ennek tükrében pedig az sem meglepő, hogy az emberek különböző preferenciákkal rendelkeznek azt illetően, hogy hol szeretnek étkezni, milyen környezetben, milyen kiszolgálás mellett, milyen ételeket szeretnek fogyasztani.

Egyetlen étterem sem képes tehát arra, hogy mindenki számára megfeleljen, ami azt jelenti, hogy sokkal fontosabb megtalálnod azt a célközönséget (vagyis elkezdened a szegmentálást), amelynek körében vendéglőd valóban felkapott és sikeres lehet.

Ha pedig megtaláltad a szélesebb célpiacot, tovább szegmentálhatod azt a különböző csoportok preferenciái és viselkedése alapján, hogy mindegyiket megfelelően tudd kiszolgálni.

Mi alapján szegmentálható a célpiac?

Az éttermi célpiac különféle tényezők alapján kerülhet szegmentálás alá. Az egyik legalapvetőbb megoldás a demográfiai alapon történő szegmentáció, melynek során életkor, nem vagy épp jövedelem alapján próbáljuk behatárolni célközönségünket.

Ez egy rendkívül hasznos szegmentációs tényező, mivel a hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek valószínűleg hasonló érdeklődési körrel és vásárlási szokásokkal rendelkeznek.

Például a Z-generációk ügyfelek általában hasonló érdeklődési körrel rendelkeznek, és előnyben részesítik azokat az éttermeket, amelyek valamilyen szempontból népszerűek vagy jól teljesítenek az olyan közösségi platformokon, mint az Instagram vagy a TikTok.

Vendegeim_hu_blogcikk_szegmentalas
Ha a piacod szegmentálása alapján tudod megszólítani a vendégeket, nyerd ügyed van.

De szegmentálhatunk kifejezetten érdeklődési körök, hobbik alapján is. Ez a megoldás lehetővé teszi az étteremtulajdonosok számára, hogy felismerjék az éttermükhöz hasonló érdeklődésű embereket.

Például egy sportbár képes azonosítani és szegmentálni azokat a személyeket, akik szeretik a sportot, így könnyebben megtalálhatják célvásárlóikat.

Hasonlóan jó megoldás lehet a viselkedési alapon történő szegmentáció is, amely az ügyfél vásárlási útjának és viselkedésének elemzésén alapul.

Olyan tényezőket vesz figyelembe, mint például, hogy mik az adott célközönség tagjainak vágyai, miért akarnak elérni valamit, milyen előnyöket keresnek egy szolgáltatásban vagy termékben, és hogyan érik el céljaikat.

Itt gondolhatunk például az egészséges étkezésre és a fitnesz életmódra koncentráló vendéglőkre is. Illetve ide sorolhatjuk a valamilyen étkezési kategóriát előtérbe sorolókat is. Pl. vegetáriánusok.

Végül érdemes megemlíteni, hogy a szegmentáció történhet olyan tulajdonságok mentén is, mint a földrajzi helyzet.

Ez különösen fontos abban az esetben, ha kifejezetten lokális vendégek megcélzására törekszünk, vagy épp az étel kiszállításának kérdésköre kerül szóba.

Összességében tehát ezekre a tényezőkre érdemes abban az esetben odafigyelni, ha szeretnénk célközönségünket a lehető legpontosabban behatárolni, ezáltal pedig a lehető leghatékonyabb módon személyre szabni szolgáltatásainkat, menünket és ajánlatainkat.


Nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy te mit gondolsz a témáról.
Ha más az álláspontod vagy egyetértesz blogcikkünkkel (vagy csak simán leírnád a véleményed),
akkor megköszönnénk, ha az alábbi blokkban te is hozzászólnál!👇

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük